Egyedi otthontervezés AutoCAD alapokon

Biztonsággal kijelenthetjük, hogy az amerikai Jeff Haberman épülettervező, egyben a The Home Design Group elnöke tud egyet s mást az egyedi lakásokról. Legalább 5000-et tervezett, többek között Kalifornia minden megyéjében, továbbá Alaszkában, Washingtonban, Oregonban, Nevadában, Arizonában, Hawaii-on, Japánban és Szamoában is.

Negyven évvel ezelőtt Haberman vázlatok készítésével kezdte a munkát – amíg meg nem jelent az AutoCAD. 1991 óta használja a programot, amely azóta szerves része mind a cégnek, mind a terveiknek. Most éppen azon gondolkodik, hogyan építhetné be a Revitet is a folyamatba. Az alábbi interjúban Haberman megosztja gondolatait vállalkozásáról, az iparágról, mint egészről, valamint ad néhány nélkülözhetetlen tanácsot is az egyedi otthonokhoz és az AutoCAD-hez.

Hogyan közelíti meg a lakások tervezési folyamatát ügyfeleivel?

Néhány ügyfél már az első pillanattól tudja, mit akar, mások sokkal inkább igénylik, hogy vezetgessük őket, és egyedi terveket várnak. Sok eszközöm van ahhoz, hogy megtervezzem azt az otthont, amelyre az ügyfeleim vágynak. Először is megnézem mindazt, amivel az ügyfél beállít. Hozhat képeket, kivágásokat magazinokból, újságcikkeket, általa látott vagy felvázolt terveket. Volt olyan ügyfél, aki saját kezűleg készített makettet hozott. Megkérem őket, hogy sorolják fel, milyen szobákra tartanak igényt, illetve mekkora méreteket szeretnének. Ha az ügyfél vallásos, vagy a Feng Shui, illetve a Vastu követője, az számtalan ponton van hatással a tervre.

Ha már megvan a teljes elképzelés, hogy mit is szeretnének, kérek tőlük egy telektervet. Így nagyjából felmérhetjük az épület kontúrjának méretét, és hogy ezen belül mekkora lehet a lakás. Ha az ügyféltől azt az információt kapom, hogy a telek erősen vagy több irányba lejt, kimegyek terepszemlére, és felkérek egy földmérőt, akivel elkezdjük egy-egy helyrajzi térkép kidolgozását – így láthatjuk, hogy adódnak-e olyan szituációk a lejtők miatt, amelyek speciális tervezési megoldást igényelnek.

A kép Jeff Haberman tulajdona.

Ezután készítek egy nyers vázlatot, ami szerintem legjobban működik az adott telken, beleértve a kilátást és egyebeket. Ezt az első vázlattal szondázom a reakciókat. Az a lényeg, hogy tudok mutatni valamit az ügyfélnek, ő pedig visszajelzést ad, hogy mi tetszik neki a tervben, illetve mit szeretne megváltoztatni. Amint ez az információ megvan, véglegesíthetem az alaprajzot. A tervezési folyamat során igyekszem úgy meghatározni a távolságokat, hogy páros értékek jöjjenek ki, és a legjobban kihasználhassuk az iparági szabványokat. Így ügyfelem otthona teljes mértékben felhasználja a megvásárolt anyagokat, és nem kell maradék darabokat dobálni a sitthalomra.

Hogyan kombinálja az alaprajzot a homlokzat terveivel?

Amikor az alaprajz elkészült, tovább lépek a homlokzattervezésre, és elkezdem megrajzolni a ház külsejét. Ne feledjük, már az alaprajz készítésével egyidejűleg elkészül az a terv is, amely végül az ügyfél által igényelt külső megjelenést ábrázolja. Ha tornyot szeretnének a tervbe, azt a végső alaprajzvázlatomba építem be.

A kép Jeff Haberman tulajdona.

Előfordul, hogy az ügyféllel szeretnénk megnézni, hogy milyen lenne a homlokzat különböző anyagokkal. Ilyenkor általában készítek néhány változatot, amin megmutatom az ügyfélnek, hogyan nézne ki a különböző anyagokkal és tetőstílusokkal.

Ahogy finomítok a homlokzaton, különböző falburkolatokat is készítek. Lehet, hogy egy ügyfél spalettákat vagy speciális borítást szeretne, de az is lehet, hogy nem. Ha az ügyfél érdeklődik, különféle kőburkolatokat is mutatok. Nekiülünk, és kitaláljuk a homlokzatot, hogy pontosan olyan legyen, amilyet szeretnének.

Hogyan használja az AutoCAD-et a folyamat során?

Az első vázlatok többnyire csak egyszerű, vonalas rajzok. Erre azért használom az AutoCAD-et, mert így tudok a leggyorsabban dolgozni, még a nyers vázlatolás során is. Ha kész a terv, megnyitom az AutoCAD Architecture programban.  Innentől kezdve jobban szeretem a 3D CAD-et használni, egészen a végleges tervig, amelyet aztán az ügyfeleim is megnézhetnek.

A kép Jeff Haberman tulajdona.

Ahogy különböző eszközöket használok, míg kitalálom, mit is fogok rajzolni, úgy az AutoCAD-ben is létrehoztam olyan eszközöket, amelyek segítenek a mindennapi munkában. Létrehoztam speciális palettákat olyan tartalmakkal, amelyeket folyamatosan használok; eszköztárakat, amelyekben csak egy kattintásnyira vannak a leggyakrabban használt rajzolási és szerkesztési eszközeim; és legördülő menüket, amelyek a rendszeresen használt építészeti parancsokat tartalmazzák.

Mi a legnagyobb kihívás a lakások tervezése során?

Az egyik legnagyobb kihívás a bonyolult szabályozás. Rengeteg komplex szabály van, és a sajátjait minden megyei vagy városi joghatóság fontosabbnak tartja a többinél. Ennek az eredménye az, hogy a tervek végül tele lesznek olyan jegyzetekkel, amelyeket az egyik joghatóság megkövetel, egy másik viszont nem. Ahogy egyre több ilyen joghatósággal dolgozik az ember, ezeknek a jegyzeteknek a száma exponenciálisan nő. A kaliforniai építészeti szabályzat (California Building Codes) háromévente változik, mások pedig mintha folyamatosan változnának, például az épületenergia-szabályozások szigorítása vagy a joghatósági szabályzatok kiegészítései. Az építési szabályzatok és a tervekhez szükséges jegyzetek mindig mozgó célpontot jelentenek, ha több terven dolgozik az ember.

A kép Jeff Haberman tulajdona.
Hogyan próbál meg úgy tervezni, hogy minden lehetséges szabályt figyelembe vegyen?

Az AutoCAD Architecture programban alaplapokat hozunk létre, amelyekben szerepel a legtöbb jegyzet és jogszabályi követelmény. Ha a szabályzatok változnak, elég egyszer frissítenünk ezeket a lapokat – ezután a következő jogszabályváltozásig használhatóak. Ezzel sokkal könnyebbé válik a munkánk, mert nem kell újra és újra átírni ugyanazokat a szabályokat, valahányszor valamelyik megváltozik, vagy egy másik lakáson kezdünk el dolgozni. Egy tervnél elvégezzük, majd azt az alaplapot használjuk az összes többi, azután induló tervben.

A kép Jeff Haberman tulajdona.
Milyen tanácsot adna azoknak, akik saját otthontervező vállalkozásba fognának?

Mivel sok-sok éve végzem már ezt a munkát, én még azokban az időkben kezdtem, amikor még nagyon sok munka kézi rajzzal készült. Meglepő módon még mindig vannak, akik így dolgoznak. Ha egyetlen komolyan megszívlelendő tanácsot kellene adnom, az ez lenne: az nem fog profinak tűnni és nem fog tudni hosszútávon talpon maradni ebben az iparágban, aki kézzel rajzolja a terveket.

A kép Jeff Haberman tulajdona.

Ha hozzákezdek egy tervhez, importálhatom a telektervet a számítógépbe, és rávetíthetem a kezdeti tervemre, hogy lássam, minden passzol-e. Ha kész vagyok a tervemmel, elküldhetem elektronikusan a statikusnak és az építőmérnöknek. Ők bármilyen változtatást elvégezhetnek a szerkezettervben, majd visszaküldhetik – mindezt egyetlen fájlban.

Nagyon közel van az idő, ha ugyan nem jött már el, amikor az építészeti részlegek tervellenőrző szoftverbe fogják importálni a terveket, és az elektronikus terveket fogják használni szemben a papíralapúval, amelyet sok joghatóság jelenleg is használ. A tervellenőrző szoftver már létezik, és az a megye, ahol a legtöbb tervezési munkát végzem, már fontolgatja a közeli bevezetést. Onnantól pedig nem fog tudni megfelelni a követelményeknek az, aki kézzel rajzol. A CAD egyértelműen az egyetlen lehetőség arra, hogy ebben az iparágban dolgozzon az ember.

Forrás: Autodesk blog

Otthonok megtervezésével foglalkozik és a megfelelő 3D megoldásra van szüksége? Keresse kollégánkat és felmérve igényeit, bevezetjük a 3D-s Autodesk szoftverek világába.

Amennyiben szakmai ismereteit bővítené és elsőként szeretne hozzáférni a legfrissebb újdonságokról szóló hírekhez vagy cikkekhez, elég egyetlen lépés. Legyen tagja Facebook közösségünknek vagy iratkozzon fel Hírlevelünkre.

Kapcsolattartó:

Radnai László
Értékesítési és technikai tanácsadó