Idei nagy célgéptervezői konferenciánkon az előadók az Ipar 4.0 platform térhódításához igazodva készültek előadásaikkal.
 
A megnyitón Voloncs György, a társaság vezérigazgatója adott áttekintést a kezdeti, 80-as évek 2D CAD alkalmazásaitól indulva, napjaink technológiai vívmányain át egy lehetséges jövő felé vezető útról. Dr. Haidegger Géza, az MTA SZTAKI tudományos főmunkatársa, mint vendégelőadó, adott ismertetőt az Ipar 4.0 platform kialakításáról, jelentőségéről az Európai Unióban elfoglalt szerepéről. Méltatta a VARINEX Zrt. munkáját és erőfeszítéseit a kezdetektől a jelenkorig.

A VARINEX Zrt. üzleti portfóliójához valamint a gép- célgép tervezés és gyártáshoz kapcsolódó megoldásokat mutattak be a cég szakemberei a Sugár Mozi nagytermét majdnem betöltő résztvevők számára. Az érdeklődők hatékony eszközöket láthattak az előadások alatt mind a tervezési, mind pedig a gyártási hatékonyság és versenyképesség növelésének megvalósítására. Az előadók hazai és nemzetközi felhasználói példákon keresztül mutatták be, hogyan, milyen eszközökkel lehet jobb minőségű, termékeket gazdaságosan előállítni; hogyan, milyen eszközökkel lehet a nemzetközi versenyben eredményesen helytállni.

A résztvevőknek köszönjük, hogy megtisztelték a konferenciánkat jelenlétükkel, az érdeklődőket várjuk következő alkalmainkon:

+++ A konferenciáról készült videót itt tekintheti meg: DP Fórum 2017 youtube!